Dr. Horváth Lívia Ildikó
Jogi szakokleveles – Szakgyógyszerész, PhD | Fitoterapeuta | Természetgyógyász | Hangterápiás konzulens mester
4.9 Értékelés
Vélemények alapján
A zene és a természetes gyógyítás mindig meghatározó része volt az életemnek. Gyermekkoromtól 5évesen már hegedültem és zongoráztam, egy évig a Zeneművészetiben tanultam, mellette állatorvosira készültem, mert az állatok, a gyógyítás és a zene világa egyaránt vonzott. A pályám azonban 21 éves koromban egy súlyos betegség miatt váratlan fordulatot vett, és ekkor indult el az az út, amely végül a gyógyszerészethez és a természetes terápiákhoz vezetett.
Az állatokkal való kapcsolat számomra mindig is természetes egységet alkottak. Éppen ezért – ahol indokolt és biztonságos – állatoknál is alkalmazok kiegészítő, alternatív terápiákat, például lágylézer kezelést vagy gyógynövényes támogatást. Mindezt minden esetben állatorvossal egyeztetve, szakmai protokoll szerint végzem, hiszen az állatok érzékenysége, anyagcseréje és reakciói fajonként jelentősen eltérnek. A terápiás állatokkal való munka különösen közel áll hozzám: a közös jelenlét, a rezgések és a természetes módszerek együtt olyan finom, harmonizáló hatást hoznak létre, amely az emberre és az állatra egyaránt pozitívan hat.
Hangtálterápia és Illóolajok – Gyakori kérdések és válaszok
Helyettesíti-e a hangtálterápia vagy az illóolajok használata az orvosi kezelést?
Nem. A hangtálterápia és az illóolajok alkalmazása kiegészítő módszer, amely segíti a relaxációt, a stresszoldást és a testi-lelki harmóniát, de nem váltja ki az orvosi vizsgálatot, diagnózist vagy a szükséges kezeléseket.
Egészségügyi panasz esetén minden esetben ajánlott orvossal konzultálni.
Mi a különbség a hangfürdő és a hangtálkezelés között?
Hangfürdő
- csoportos élmény
- a hangtálak a térben szólalnak meg
- a résztvevők a hangok rezgéseit a környezetből érzékelik
- 45–60 perc nyugodt pihenést igényel
- bárki számára elérhető, aki szeretne ellazulni
Hangtálkezelés
- egyéni, személyre szabott folyamat
- a hangtálak a ruhával fedett testre kerülnek
- mélyebb, intenzívebb fizikai és energetikai hatást fejt ki
- a rezgések közvetlenül a test szöveteire hatnak
Kinek nem ajánlott a hangtálkezelés?
- súlyos szívritmuszavar, pacemaker
- mélyvénás trombózis
- nagyon sérülékeny visszér
- epilepszia
- terhesség első trimesztere
- friss műtéti terület
- pszichiátriai kezelés alatt álló személyek (orvosi egyeztetés szükséges)
- sönt esetén egyéni mérlegelés és orvosi konzultáció ajánlott
Milyen állapotban vehető igénybe a hangtálkezelés?
A kezelésekre józan, éber állapotban érkező vendégeket fogadunk. Alkohol, bódító vagy tudatmódosító szerek hatása alatt a kezelés nem végezhető, mert a hangtálak hatása tudatos jelenlét mellett érvényesül a legjobban.
Hogyan készüljek a hangtálkezelésre?
- könnyű étel fogyasztása ajánlott a kezelés előtt
- kerülendők a nehéz ételek és stimulánsok
- érdemes néhány perccel korábban érkezni, hogy legyen idő ráhangolódni
- kényelmes, laza ruházat javasolt
- ékszerekre, erős illatokra nincs szükség
Gyógyszerészként vallom, hogy a gyógyítás nem ér véget a gyógyszereknél
Gyógyszerészként hamar világossá vált számomra, hogy a gyógyítás nem kizárólag a gyógyszerekről szól. Hiszem és vallom, hogy bizonyos esetekben elengedhetetlenek, de a megelőzésnek legalább ilyen fontos szerepe lenne a mindennapi egészségmegőrzésben.
A gyógyszertárakban ma már nemcsak gyógyszerek érhetők el, hanem olyan fitoterápiás készítmények, terápiás minőségű illóolajok, gyógyteák, valamint jó minőségű vitaminok és étrend kiegészítők, amelyek a szervezet természetes védekező és regenerációs folyamatait támogatják.
Számomra a gyógyszerészet mindig is többet jelentett puszta készítményeknél: a tudományos háttér és a természetes terápiák összehangolását – azt, hogy a modern orvoslás és a növényi hatóanyagok egymást kiegészítve segíthetik a testi lelki egyensúlyt.
Kutatás és szakmai háttér
Egyre inkább a kutatás felé fordultam: klinikai gyógyszerkutatás, táplálkozástudomány, mikrobiom kutatás, valamint olyan alternatív módszerek felé, amelyekkel saját egészségemet is helyre tudtam állítani. A saját betegségem miatt kénytelen voltam egyre több terápiás lehetőséget megismerni, kipróbálni és tudományos szemmel megérteni. Ez a személyes út vezetett oda, hogy ma már a modern orvoslás és a természetes terápiák összehangolásában látom a valódi gyógyulás kulcsát.
A gyógyszerész diploma után nem álltam meg: a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jogi szakokleveles gyógyszerész diplomát szereztem, majd 2012-ben fitoterapeuta és természetgyógyász vizsgát tettem. Később aromaterápiából számos szakmai előadást tartottam gyógyszerészeknek és egészségügyi szakembereknek.
Mivel magam is gluténérzékeny vagyok, a saját egészségem miatt egyre mélyebben kellett megismernem a táplálkozástudományt és a mikrobiom működését. PhD értekezésemet az egészséges táplálkozás és a mikrobiom témakörében írtam, amelyhez kapcsolódóan 16 tudományos cikkem és 1 könyvfejezetem jelent meg, valamint számos szakmai előadást tartottam.
A hangtálterápia -
ahol a tudomány és a zene találkozik
A tudományos háttér azonban önmagában nem volt elég: hiányzott a lelki egyensúly, a belső csend, amit a zene világában gyerekként megtapasztaltam. Így találtam rá a hangtálterápiára, amelyben újra összeért a zene, a rezgések és a gyógyítás.
A hangtálterápia számomra nem csupán relaxációs módszer, hanem egy olyan rezgésterápia, amely támogatja:
- az öngyógyító folyamatokat,
- az idegrendszer kiegyensúlyozását,
- az alvás rendeződését,
- a stresszoldást és a mély ellazulást.
06 20 973 0327
Kérdése van, vagy inkább telefonon foglalna? Hívjon bátran!
Időpontfoglalás
Foglaljon időpontot egyedi vagy csoportos kezelésre
Kiegészítő kezelések
Ismerje meg a Safe Laser és BEMER kezeléseket.
Illóolaj
01
Definíció
Illékony, lipofil növényi kivonatok, amelyeket vízgőz-desztillációval, hidegsajtolással vagy ritkán extrakcióval nyernek. Erősen koncentrált biokémiai anyagok.
02
Hol találhatók a növényben?
Mirigyszőrökben, illóolaj-járatokban, gyantajáratokban, héjban (citrusok).
03
Hogyan hatnak?
Belélegezve: limbikus rendszer → hangulat, stressz, alvás. Bőrön át: felszívódva gyulladáscsökkentő, antibakteriális, fájdalomcsillapító. Környezeti hatás: levegő fertőtlenítése, aromaterápiás hatás.
04
Fő kémiai vegyületcsoportok
Monoterpének (limonén, pinén) – fertőtlenítő, élénkítő. Seszkviterpének (β-kariofillén) – gyulladáscsökkentő. Alkoholok (linalool, geraniol) – antibakteriális, bőrbarát. Aldehidek (citral, citronellál) – erős antimikrobiális, irritáló lehet. Ketonok (menton, kámfor) – nyákoldó, de neurotoxikus lehet nagy dózisban. Fenolok (thymol, eugenol) – erős antibakteriális, irritáló. Észterek (linalil-acetát) – nyugtató, görcsoldó.
05
Felhasználási módok
Párologtatás: hangulat, levegőtisztítás. Masszázs: mindig hígítva (0,5–2%). Inhalálás: légúti panaszokra. Fürdő: csak oldószerrel (tej, méz, só), mert vízben nem oldódik. Helyi alkalmazás: pattanás, izomfájdalom – hígítva.
06
Biztonság
Bőrre soha nem töményen. Belsőleg nem ajánlott. Gyerek, várandós: csak bizonyos olajok, alacsony dózisban. Állatok: macska, nyúl, madár → szinte minden illóolaj veszélyes.
07
Minőség
100% tisztaság, latin név, kemotípus feltüntetése, sötét üveg, tételszám, GC-MS analízis.
Modern rezgésterápiák és fizikoterápia
Az alternatív terápiák iránti érdeklődésem természetes módon vezetett el a fizikoterápia világához is. Az évek során számos fizikoterápiás készüléket kipróbáltam, és több módszert otthon is alkalmaztam, hogy saját egészségemet támogassam és jobban megértsem a különböző technikák hatásmechanizmusát.
A tapasztalataim alapján két eljárás bizonyult kiemelkedően hatékonynak:
- lágylézer terápia, amely sejtszinten támogatja a regenerációt (4 éve használom),
- BEMER terápia, amely a mikrokeringés javításán keresztül segíti a szervezet öngyógyító folyamatait.
Mindkét módszert immár négy éve használom kiegészítő terápiaként, és a hangterápiával együtt olyan komplex, egymást erősítő rendszert alkotnak, amely a testi lelki regenerációt több szinten támogatja. Emellett a milliméter terápia és a napi szintű mozgás – ha más nem, egy könnyű séta a levegőn – szintén része az életemnek.
Holisztikus szemlélet – a teljes ember támogatása
Ma már mindezt egységben látom: a hangterápia, a fitoterápia, az aromaterápia, a táplálkozástudomány és a modern rezgésterápiák együtt támogatják a testi lelki regenerációt.
Budapesten várlak egy olyan hangfürdőre vagy hangtálterápiás konzultációra, ahol a tudományos háttér és a zene gyógyító ereje találkozik
A hangtálak készítése – tények, mítoszok nélkül
A hangtálak több ezer éves múltra tekintenek vissza, és a Himalája térségéhez köthetők: Nepál, Tibet és India hegyi közösségei használták őket szertartásokban, meditációkban és gyógyító folyamatokban. A tálak hangja és rezgése eredetileg spirituális, később energetikai és relaxációs célokat szolgált, majd a modern világban a hangterápia egyik legfontosabb eszközévé vált.
A hagyományos keleti gyakorlatok és a mai tudományos megközelítések szépen kiegészítik egymást: a hangtálak rezgései egyszerre hatnak a testre, az idegrendszerre és a lélekre.
Mit vizsgál ma a tudomány?
A modern kutatások már nem a hagyományokra, hanem a neurológiai, pszichológiai és fiziológiai hatásokra összpontosítanak. Egyre több vizsgálat igazolja, hogy a hangtálak rezgései:
- csökkenthetik a szorongást,
- javíthatják az alvásminőséget,
- támogathatják a stresszoldást,
- segíthetik a testi lelki jóllét helyreállítását.
A mély relaxáció során gyakran megfigyelhető az alfa és theta agyhullámok dominanciája, amelyek a meditáció, a belső csend és a nyugalom állapotához kapcsolódnak.
Ezért vált a hangtálterápia világszerte elismert, természetes módszerré – és ezért illeszkedik olyan jól a fitoterápia, aromaterápia és más kíméletes terápiák mellé.
Hogyan készül egy autentikus hangtál?
A hangtálak hagyományosan kézi kovácsolással készülnek, több mester összehangolt munkájával. A folyamat hosszú, precíz és nagy szakértelmet igényel.
Miért tart 70–80 munkaóráig?
- a bronz korongot többször felhevítik,
- 4–5 mester ritmusban, körben állva kalapálja,
- minden egyes ütés formálja a hangot és a rezgésminőséget,
- a végén rezgésvizsgálat, finomhangolás és polírozás következik.
A legtöbb autentikus hangtál bronzból, azaz réz és ón ötvözetéből készül. A „hét fémes hangtál” kifejezés sok helyen felbukkan, de ez szimbolikus hagyomány, nem valós anyagösszetétel – a bolygókhoz társított fémek rendszere egy régi tibeti szimbolika, amelyet ma gyakran marketingcélokra használnak.
A hangtálak hangzását nem a hét fém, hanem a kovácsolási technika, a mesterek tapasztalata és a finomhangolás határozza meg.
Összegzés – a hangtálak helye a modern terápiában
A hangtálak több ezer éves hagyományt hordoznak, és ma már a modern hangterápia, rezgésterápia és relaxációs módszerek egyik legfontosabb eszközei. A rezgések egyszerre hatnak a testre, az idegrendszerre és a lélekre, így támogatják a mély ellazulást, a regenerációt és az öngyógyító folyamatokat.
Kontraindikációk – rövid, biztonságos összefoglaló
A hangtálterápia finom, kíméletes módszer, de bizonyos állapotok esetén csak kezelőorvossal egyeztetve, vagy orvosi felügyelet mellett alkalmazható:
- heveny szív és érrendszeri probléma,
- lázas, fertőzéses állapot,
- friss műtét utáni időszak,
- epilepszia
- súlyos pszichés vagy mentális zavar,
- olyan akut állapot, amelyben a hirtelen ingerek nem biztonságosak.
Ilyenkor a hangterápia csak akkor végezhető, ha az orvos jóváhagyja, és a terapeuta a kezelést fokozatosan, a páciens reakcióit figyelve építi fel. A cél mindig a biztonság, a kíméletesség és a páciens aktuális állapotának tiszteletben tartása.
A hangtálak útja - Ősi keleti hagyománytól a modern nyugati terápiákig
KELET – az eredeti gyógyító hagyomány
A hangtálak spirituális és gyógyító eszközként több mint 1500 éve jelen vannak a keleti kultúrákban, elsősorban Nepálban, Tibetben és Észak‑Indiában.
A tibeti buddhizmusban a hangtálak szerepe i.sz. 600–1000 között vált hangsúlyossá: meditációk, rituálék és energetikai gyógyító eljárások fontos elemei voltak. A rezgés az ember és a kozmosz közötti kapcsolat szimbólumaként működött.
NYUGAT
A hangtálak elterjedése és gyógyító alkalmazása
A hangtálak Nyugaton nem ősi hagyományként, hanem importált keleti gyógyító eszközként jelentek meg. A terjedés három jól elkülöníthető korszakra bontható.
1960–1970 – első hullám: a keleti kultúrák felfedezése
- A nyugati világban ekkor indult óriási érdeklődés a keleti spiritualitás iránt:
- jóga,
- meditáció,
- buddhizmus,
- hippi mozgalom,
- India és Nepál felé irányuló utazások.
A nyugati utazók ekkor hoztak haza először hangtálakat.
Ezek még kuriózumnak számítottak, és nem létezett mögöttük egységes terápiás rendszer.
1980–1990 – fordulópont: a Peter Hess‑módszer megszületése
Ez az időszak hozta el a hangtálterápia professzionális, strukturált formáját.
Peter Hess – a modern hangtálterápia megalkotója
Peter Hess a 1980-as évek elején, 1984–1985 körül kezdte kialakítani saját módszerét.
Nepálban és Indiában tanulmányozta a hangtálak hagyományos használatát, majd a keleti tudást ötvözte a nyugati relaxációs és stresszkezelési elméletekkel.
A módszer alapjai:
A Peter Hess‑módszer lett az első strukturált, protokollal rendelkező hangmasszázs, amely biztonságos, tanulható és reprodukálható formában alkalmazható.
- speciálisan kialakított terápiás hangtálak,
- meghatározott rezgésminták,
- pontosan felépített kezelési lépések,
- kíméletes, idegrendszerre ható rezgéstechnika.
A Peter Hess‑módszer lett az első strukturált, protokollal rendelkező hangmasszázs, amely biztonságos, tanulható és reprodukálható formában alkalmazható.
1990–2000 – a módszer európai elterjedése
A Peter Hess‑módszer a 90-es évekre széles körben ismertté vált:
- Németországban,
- Ausztriában,
- Svájcban
- majd fokozatosan Európa más országaiban is.
Megjelentek az első Peter Hess‑intézetek és hivatalos képzések.
A módszer bekerült:
- wellnessbe,
- selfnessbe,
- pedagógiába,
- pszichológiai kísérő terápiákba,
- szociális ellátásba.
2000–2020 – nemzetközi terjeszkedés
A hangtálterápia ekkorra már Európa szinte minden országában jelen volt.
A Peter Hess‑módszer több mint 20 országban vált hivatalosan oktatott és elismert technikává.
A módszer bekerült:
- spa‑világba,
- szállodákba,
- egészség- és wellnessközpontokba,
- szépségipari kezelésekbe.
Hangterápia & Fitoterápia – a test és az idegrendszer összehangolása
A hangterápia és a gyógynövények világa látszólag két külön módszer, valójában finoman egymást erősítik. A hangtálak rezgései ellazítják a testet, az aromaterápia és a fitoterápia pedig terápiás minőségű növényi hatóanyagokkal támogatja a testi lelki egyensúlyt.
Hangtálterápia – rezgések, amelyek mélyen hatnak
- oldják az izmok feszültségét,
- kiegyensúlyozzák az idegrendszert,
- javítják az alvásminőséget,
- aktiválják a paraszimpatikus („nyugalmi”) állapotot.
- beindítják az öngyógyító folyamatokat.
Aromaterápia – növényi hatóanyagok tudományos alapokon
- belégzés vagy bőrön át hatnak az idegrendszerre,
- csökkenthetik a szorongást,
- támogathatják az alvást és a légutakat,
- egyes olajok gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító vagy immunerősítő hatásúak,
- Magyarországon egyes étrendkiegészítők krémek is számos illóolajat tartalmaznak
- terápiás tisztaságú illóolajokat külföldön klinikák is alkalmaznak.
Ez a két módszer együtt támogatja az alvást, a stresszoldást és az öngyógyító folyamatokat.
- A hangok ellazítják a testet → a növényi hatóanyagok mélyebben tudnak hatni.
- Az illóolajok megnyugtatják az idegrendszert → a hangtálak rezgései könnyebben vezetnek mély relaxációba.
Mi történik egy egyéni hangtálmasszázson?
Egyéni hangtálmasszázs – mély hatás a ruhán keresztül is
Az egyéni hangtálmasszázs során a hangtálak finom rezgései a ruhán keresztül is mélyen átjárják a testet. A rezgések hullámként haladnak végig a szöveteiden, ellazítják az izmokat, oldják a feszültséget, és segítik az idegrendszer átkapcsolását nyugalmi, regeneráló állapotba. A kezelés teljesen kíméletes, érintésmentes, mégis mélyen hat — biztonságos, relaxáló és rendkívül pihentető élmény.
Egyéni hangtálmasszázs – személyre szabott, biztonságos, mélyen ható kezelés
Az egyéni hangtálmasszázst minden esetben egy rövid, személyes konzultáció előzi meg, ahol feltérképezem az aktuális fizikai és lelki állapotot, az esetleges érzékenységeket és a kontraindikációkat. A kezelés teljes mértékben ruhában történik: a hangtálak finom rezgései a ruhán keresztül is mélyen átjárják a szöveteket, ellazítják az izmokat, és segítik az idegrendszer átkapcsolását nyugalmi, regeneráló állapotba.
A folyamatot egyénre szabott aromaterápiás támogatással egészítem ki: terápiás minőségű illóolajokat alkalmazok, amelyek a hangokkal együtt még hatékonyabban segítik a relaxációt, az alvás rendeződését és a stresszoldást.
Szolgáltatásaim
Az alábbi kezeléseket tudom vállalni Budapesten és Balatonkenesin
Étkezés
Nem célszerű közvetlenül étkezés után érkezz. Legalább 1 órát érdemes hagyni a hangterápia előtt, hogy az emésztés ne terhelje a testet.
Folyadékbevitel
Nem célszerű közvetlenül étkezés után érkezz. Legalább 1 órát érdemes hagyni a hangterápia előtt, hogy az emésztés ne terhelje a testet.
Hatások
Teljesen természetes, ha a kezelés közben megmozdul a bélrendszer vagy „korog a gyomor”. A rezgések hatnak a perisztaltikára.
Mellékhelység
A kezelés előtt és után érdemes a mosdót felkeresni, mert a rezgések stimulálhatják a húgyúti szerveket.
Csoportos hangtálóra
x FT
- kényelmes ruha
- saját matrac vagy polifoam
- takaró
- párna (ha szükséges)
- víz (a hidratálás miatt)
A csoportos alkalmakon a cél a kényelmes fekvés és a teljes ellazulás, ezért minden olyan eszköz jó, ami a komfortot növeli.
Egyéni hangtálkezelés
x FT
- kényelmes, laza öltözet
- víz vagy tea
- ékszereket, órát érdemes levenni
- a kezelés előtt és után ajánlott a mosdó használata
Az egyéni hangtálkezeléseken személyreszabottan élvezheti a kezelés előnyeit.
Safe Laser - lágylézer kezelés
x FT
- Akár a hangálkezelés közben is
A lágylézer képes csökkenteni a gyulladást, csillapítania fájdalmat és gyorsítani a regenerációt.
BEMER - Mikrokeringés javító kezelés
x FT
- kényelmes ruha
A mikrokeringés javításával, a hajszálerek hatékonyságának növelésével javul az általános közérzet is.
Időpontfoglalás
Figyelem! Csoportos foglalkozások esetén az időpont változtatás jogát fenntartom! Az új időpontról emailben és telefonon is értesítem az érdeklődőket
- horilivi@gmail.com
- 06 20 973 0327
- Budapest: 1048 Sárpatak utca 4. & 1048 Lőverseny tér 6.
- Budapest: 1048 Sárpatak utca 4. & 1048 Lőverseny tér 6.
- Balatonkenese: Kálvin János tér 4